A Kapcsolat Mint Tükör

Amikor kapcsolatba lépünk valakivel, sokszor az idő elfeledteti velünk a kapcsolat célját. Amikor megismerünk valakit, odaadjuk magunkat a történésnek, a változásnak, mert hisszük, hogy a szerelem és elköteleződés megtart és megvéd minket a nehézségektől.

Felajánljuk magunkat, hiszen ez a célja a két ember közötti kapcsolódásnak. Látjuk a közös célt, és a vágy, bizalom erősebb a kételyeknél. Kapcsolódunk, mert mássá akarunk válni, mert változni, fejlődni akarunk. De amikor szerető társunk megmutatja negatívnak hitt részeinket, megtorpanunk. Vajon ezt akartuk?

Sajnos sokszor cukorvilágot akarunk magunk köré – mézeskalácsházat, édenkertet, amiből eddig kizártuk magunkat, és úgy véljük, itt a lehetőség a felemelkedésre. Elfeledjük, hogy a kapcsolat a valódi világba vezet, és a tükör nem mézből készült.

Az önismereti kapcsolat igazi és őszinte tükör önmagunk felfedezéséhez. Meglátni mindazt, ami fájó vagy jó érzéssel tölthet el minket. Meglátni és elengedni, ami már nem fontos, ami elavult, ami idejétmúlt, és amit a megszokott fájdalomhoz vagy örömhöz ragaszkodásunk nem hagy megváltozni bennünk. 

Ha képesek vagyunk újra a kapcsolatra tekinteni a saját vélt és múltban keletkezett haragunk vagy elvárásaink helyett, és a tükör igazságát tényként definiálni, nem megítélni, elfordulni, vagy széttörni, akkor az végtelen horizonttá tágul érzelmeink óceánján.

Ha újra fel tudjuk idézni azt az érzést, azt az odaadást és figyelmet, amit a kapcsolatért tettünk valaha, képesekké válunk felülemelkedni a múltba tekintés révületén, és a jövő felé fordulás hiábavalóságán.

A kapcsolat önmagáért él, nem értünk. Ha képesek vagyunk elengedni hitt határainkat, és beletágulni az érett kapcsolat őszinte és megtartó lehetőségeibe, és valódi értelemben áldozatot hozni azáltal, hogy felajánljuk magunkat egy tudatos, reflektív, önismeretet támogató kapcsolatnak, olyan világba léphetünk, amiről nem is hittük, hogy létezhet.

Adjuk oda magunkat nyíltan, bizalommal, bárhová is visz az utunk általa, hiszen amit veszíthetünk, az az a kemény héj, ami eddig védte a magot, hogy az egyszer belenőhessen az égbe önmaga képéhez. S ha kilépünk ítéleteink, félelmeink bástyái mögül, a minket és másokat védelmező tükrök szétolvadnak a tudatos, de megengedő és tanulásra kész kapcsolat hevítő erejében.