A Test Sohasem Hazudik

A minap egy fontos téma került újra terítékre egy barátom által, ami nagyon elgondolkoztatott. Tantráról osztottuk meg véleményeinket, tapasztalatainkat. Egy ponton elágazott a témához való hozzáállásunk. Fontos-e ragaszkodni egy általunk hitt jó dologhoz úgy, hogy még ezt a testünk nem érzékeli, sőt, másra vágyik?

Gyakran látok embereket, főleg spirituális körökből, akik vágynak valami különleges, nemes dolog elérésére, és ezt látszólag meg is valósítják az életükben, de közben csendben a testük másra sóvárog.

Amikor fejben már megértettük egy dolog fontosságát, akarjuk azt, a fejünk abban hisz, afelé törekszik, de a testünk ezt nem érti, másképp csinálja, másra vágyik. Mintha a fejünk megerőszakolná a testünket, kényszerítené egy hitt dolog elérésére. Emlékeimben él megannyi erölködő mozdulat, hogy feljebb jussak, elérjek valami célt, mert az a helyes, üdvözítő, de sajnos út közben be kellett látnom, hogy ez rengeteg energiaveszteséggel jár.

A gondolatok és tettek közötti hatalmas távolság szinte áthidalhatatlan, és rengeteg erő a kettő közötti kapcsolatot fenntartani. Sokszor ezt úgy kerüljük el, hogy elhitetjük magunkkal, hogy a testünk hazudik, és majd egyszer feladja. Természetesen van olyan, amikor tényleg függőek vagyunk a testünk által, és nehezen mozdulunk ki a kényelmesnek hitt karosszékünkből, és kell valami kényszerítőerő, hogy abból felálljunk, mert már “készen állunk“ rá, de látom azt is, hogy sokszor bántjuk a testünket azokért a hiányokért, amiket a mi felelősségünk lett volna a múltban figyelembe venni, beltölteni, kielégíteni, és tudomást venni róla.

A test sosem hazudik. Ha valami nem valóságos, nem összeérő, azoknak az okai csak mi vagyunk, és a gondolataink. Gyakran látom magunkat embereket a hiteinkkel, elképzeléseinkkel azonosítani. Amikor azt hisszük, azok vagyunk, amik lenni szeretnénk. Csak a testünk és az abból megszülető cselekedetek következményei figyelmeztetnek minket, hogy valami nem stimmel. Persze ezt általában a rossz körülményekre, másokra és a szerencsére fogjuk, pedig tényszerűen mutatja annak a valóságát, hogy még nem integráltunk bizonyos dolgokat az életünkben kellő mértékben.

Ezért fontos, hogy éberek és tudatosak legyünk, hogy felismerjük és elfogadjuk a pillanatnyi valóságunkat, mert akkor a tett és gondolat között ez lesz az a habarcs, amelyre stabilan lehet építkezni.

Az igazság ténye az egyetlen biztos és tiszta pont, ami vezet valahová, de ez csak önmagunk elfogadásával lehetséges, és jelenlegi helyzetünk ítéletmentes felvállalásával. Azzal a teljes felelősségvállalással, amellyel elismerjük, hogy mi vagyunk az okai helyzetünknek és lehetőségeinknek teljes mértékben.