Kékes Réka

Vonzalomtól a Vágyig

Intenzív érzéki önismeret és bodywork elvonulás pároknak

kekes reka

A szexuális vonzalom és vágy a kapcsolat erőforrása és táplálója. Egy olyan láthatatlan érték, mely folyamatos figyelmet, tudatosságot és törődést igényel. A szexuális polaritás vagy vibrálás egy olyan sebezhető és érzékeny terület, melyhez önismeret és fejlesztés szükséges mindegyik fél részéről, és ami nem adottság kérdése.

A valódi kapcsolat egy olyan érzékeny és élő tér két ember között, mely a tudatos erotikus-érzéki figyelem és jelenlét nélkül fényét veszti. Az együttlét céllá válik, melyet a megszokások és a tudattalanul működtetett sémák tartanak fenn.

Ahhoz, hogy a vágyat és általa az egymás felé érzett vibrálást fenntartsuk, tudatos éberség szükséges a partnerek részéről, valamint annak a felelősségnek a felvállalása, hogy mi vagyunk a kapcsolatért, és nem a kapcsolat van értünk. Ha nem egymástól várjuk a kiteljesedésünket, hanem önmagunk felszabadítására és kibontakoztatására fókuszálunk, akkor képesekké válunk mi magunk teremteni a kapcsolatot.

Ez a pároknak, kapcsolat kezdetén lévőknek, illetve önismeretben vagy szexualitásban egymás felé elköteleződött társaknak szóló élmény- és tapasztalatorientált elvonulás abban nyújt segítséget, hogy hozzáférhessenek vágyidentitásuk legmélyebb alapjaihoz, és ezeket verbális és nonverbális formában meg tudják osztani partnerükkel.

A mozdulatokra, érintésekre, tudatos légzésre, hangokra és kommunikációra épített tematika megnyitja azokat az őszinte hidakat egymás felé, melyek egy sokkal mélyebb, nyitottabb és transzparensebb intimitáshoz vezetnek el minket. Egy olyan erotikus-szexuális önismeret alapját fektetik le, melyeket partnerünkkel közösen fedezhetünk fel.

Ez a testtudatosságra és autentikus bodywork módszerekre épülő többnapos program arra adnak lehetőséget, hogy elmélyítsük azokat az ismereteinket, melyek a tudatos intimitás és szexualitás alapköveivé válhatnak. A gyakorlatok elsődlegesen erotikus-szexuális témájúak, de a cél nem azok megélése, hanem azok tudatosítása, megértése és fejlesztése.

Ez a felnőtteknek szóló program ajánlott minden olyan párnak, akik szeretnék egy új, minőségibb alapra helyezni intimitásukat, megélni együtt a felszabadult szexualitás örömét. A párok végig az elvonulás ideje alatt egymással dolgoznak.

A programhoz előzetes tudás és tapasztalat nem szükséges. A tér nyitott minden azonos és ellentétes nemű párok részére is.

Légy te is az intimitás és szexualitás új nézőpontjainak megalkotója és képviselője!

ELVONULÁS AZOKNAK, AKIK...

– szeretnének szert tenni egy mélyebb szintű gyönyörismeretre, erotikus tudatosságra
– szeretnék fejleszteni érzéki testkultúrájukat
– szeretnék elmélyíteni a kapcsolatukat az érzékelőképességeikkel
– szeretnék kiterjeszteni erotikus test- és energiatudatosságukat
– szeretnének fejlődni egy elkötelezett, tabuk nélküli biztonságos környezetben
– szeretnék tovább mélyíteni karezza ismereteiket, tapasztalataikat
– szeretnének egy őszinte, befogadó és nyitott életközösséghez kapcsolódni, megérkezni

HA RÉSZT VESZTEK...

– személyes határaitokat tiszteletben tartjuk a workshop ideje alatt, és azon túl is
– nem kötelezünk benneteket semmire, amit nem tudtok a saját tempótokban, a saját fejlődésetek ritmusában megtenni

EGYÉB INFORMÁCIÓK

A program 18 éves korhatárhoz kötött. Az elvonuláson való részvétel előzetes jelentkezéshez és előinterjúhoz kötött. A Szexpozitív Egyesület tagjainak kedvezményesen elérhető. 

A tér támogatja a szexualitáshoz és meztelenséghez kapcsolódó természetes, szégyen- és tabumentes kommunikációt, önkifejezést és nyelvezetet, de nem célja a provokáció.

Az ár tartalmazza a teljes program költségeit: a szállást, étkezést, egyéb eszközhasználatot.

Az elvonulás egy rendkívüli és költői környezetben, Farkaskútvölgyben kapott helyet. A szállás külön nappalival és kandallóval ellátott faházakban, külön kétágyas szobákban. A helyszínen vegán étkezés biztosított, melynek díja benne van az árban. Szaunázásra is van lehetőség. A helyszínről bővebben itt találsz információt.

KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG!

Az elvonulás alatt lehetőség van Az Orgazmus Művészete könyv, valamint erotikus-szexuális fejlesztőeszközök megvásárlására kedvezményes áron.  Ha bővebb információt szeretnél a könyvről, kattints ide. Ha pedig részletesebb tákékoztatást keresel a Rituii egyedi gyönyörfejlesztő eszközeiről itt találod a leírást.

HELYSZÍN: FARKASKÚTVÖLGY

IDŐPONT: 2024.02.01-02.04

TELJES ÁR: 270.000 FT / PÁR

IDŐTARTAM: 4 NAP

Vonzalomtól a Vágyig

erotikus tartalom

Elmúltál már 18 éves?
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmak megtekintésére vonatkozó szabályokat.