Vajon Mennyit Szerethetek?

Hiedelmek sokasága vesz körül minket. Néha ezek oly természetesek, hogy észre sem vesszük. És ez rendben is van addig a pontig, míg egy reggel arra ébredünk, hogy valami olyan mocorog bennünk tagadhatatlanul, ami már nem fér hiteink keretei közé. Ilyen konfliktust szül az is, amikor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy több embert szeretünk, mintsem lehetne.

Erre az első reakciónk az lehet, hogy rögtön az elnyomást és menekülést választjuk, ha kondícióink oly erősek bennünk, hogy úgy érezzük, ez a helyzet legyűr minket. Sajnos ilyenkor lemondunk egy hatalmas erőpotenciálról, és ebből fakadóan rengeteg dologról, ami szabadon, akadályok nélkül tölthetné és látná el energiával életünket.

Egy ilyen helyzet hatalmas lehetőség is lehet számunkra, ha képesek vagyunk élni vele. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ugorjunk fejest, és ne számoljunk a környezetünk azonnali megtorlásával. Egy ilyen felfokozott érzelmi helyzet alkalmat ad arra, hogy tisztán lássuk, mi zajlik bennünk az eseményeken túl mélyebb szinteken is, ezáltal közelebb kerülve önmagunk és a rajtunk keresztül megnyilvánuló élet magasabb szintű megértése felé.

Ha felismerjük és elfogadjuk, hogy a szerelem belőlünk fakad, sőt, annak mértékét és kiterjedtségét mi szabályozzuk, akkor arra az eredményre juthatunk, hogy létezik a mindent magába foglaló szerelem állapota is, melybe önmagunk teljes megélésén túl minden belefoglaltatik a saját választásunktól függően.

Ha ebben a szemléletben közelítjük meg a szerelem misztikus terét, akkor természetessé válik, hogy a szerelem, mint az élet intenzív kifejeződése – annak mértéke és jellege, és annak visszatükröződése partnereink által – a mi döntéseink eredménye, melynek megválasztásában bármikor szabadon mozoghatunk.

Felelősségünk és szerelemre való képességünk tudatában akár egynél több partnert is vállalhatunk, hiszen tudjuk, hogy szerelmünk mértéke nem mennyiségben mérhető fogalom, ami elfogy, hanem az saját döntéseink eredményeként szabályozza annak kiterjedését és jellegét.

Ebben a megközelítésben azt mondhatom, hogy nincs értelme már a monoamoria vagy poliamoria megnevezésnek sem, hiszen szerelmünk szabad, korlátoktól mentes, és a jelenből fakad. „Nyitottszerelműként” bármikor dönthetsz arról, hogy életed kiteljesedett állapotaihoz milyen kereteket választasz napról napra – ami lehet akár az együttlét magaddal, egy meghitt kapcsolódás egyetlen vagy akár felváltva, csoportosan más emberrel, személyekkel. Természetesen ennek az alapja mások tisztelete, a velük való őszinteség és felvállalás, mely a szeretet legalapvetőbb keretein belül fejlődik és bontakozik ki.

Ha megértjük ennek fontosságát, valamint a szabad szerelem hatásait és eredményeit, méltósággal tekinthetünk életünkre, mely mentessé válik a féltékenységtől vagy a szükség általi birtoklástól, hiszen szerelmünk korlátok nélküli megengedése oly sok energiát termel, hogy a hiányállapotok teljes mértékben megszűnnek. Létezésünk önellátóvá válik, és kapcsolódásaink az elvevés, kényszer és kiszolgáltatottság helyett a megosztás önfeledt gyönyörével párosul.