Réka Kékes

MI AZ ÉRETLEN NŐI SZEXUALITÁS?

avagy VÁGYTALANSÁGBÓL A GYÖNYÖRBE

kekes reka

A női szexualitás témájában szeretnék pár gondolatot megosztani, melynek az egyik nagy topikja a vágytalanság kérdése, valamint az ehhez kapcsolódó eszköztelenség és ennek a megváltoztatására irányuló törekvések.

ÉRETLEN NŐI SZEXUALITÁS?

Gyakran fordulnak hozzám nők azzal a kéréssel, hogy segítsem őket kihúzni a vágytalanságból, mert szexuális blokkjaik vannak, nem vágynak a partnerükre, nem élveznek, nem nedvesednek, úgy érzik, nem tudnak hozzáférni a szexuális izgalmukhoz, és blokkoldásra van szükségük.

De ahogy elkezdünk erről beszélgetni, vagy érintem őket azzal a céllal, hogy felmérjem az állapotukat, a szexuális motívumaikat, hogy mi az, ami gátolja őket a felszabadult gyönyörük megélésében, kiderül számomra, hogy a vágytalanságuk oka nem a vágyuk elvesztése, hanem pont a szuverén izgalmuk kifejletlensége, szükségleteik felismerésének, a működésükre való rálátásuknak, valamint az önmagukkal való elmélyült kapcsolatuknak az éretlensége. Röviden úgy is fogalmazhatnék, hogy nem ismerik a testüket, és azon keresztül a gyönyörükhöz vezető utat.

De hogyan lehet a vágyat elveszíteni úgy, hogy igazából még valójában meg sem született, ki sem bontakozott? És egyáltalán ez hogyan eshet meg fizikailag érett és akár már a negyvenes, ötvenes éveikben járó nőkkel, akik mögött akár hosszabb párkapcsolatok, éveken át tartó szexuális kapcsolatok állnak? Milyen jelei és következményei vannak a szexuális éretlenségnek?

ÉRETLENSÉG FENNMARADÁSÁNAK OKAI

A válaszom az, hogy azért, mert a szexualitásukat a partnerük igényeiből építették fel, annak feleltek meg, annak a terében léteztek, abból táplálták a vágyukat, és magukénak tekintették addig a pontig, míg az a hevület a partner részéről az energetikai egyenrangúság, a kölcsönös izgalmi vonzalom hiányában tudattalanul erodálódni nem kezdett. A vágy napról napra észrevétlenül is teljesítménykényszerré és üres cselekménnyé vált a partner részéről, és a nő már nem tudott a másik szexuális teréből létezni, talán mert a férfi érettebbé vált, és igényt érzett a fizikai stimuláción túli tartományokra, vagy mert már nem volt elég a másik testének szimpla látványa, vagy egyszerűen csak megunta ezt a méltánytalan apaszerepet, hogy neki kelljen kibontani a társát nap mint nap a szexuális öntudatlanságból.

Az éretlen szexualitással rendelkező nőknél azt tapasztalom, hogy amikor már nem viszi őket a folyó, mintha felébrednének egy mély álomból. Gyakran ez akkor következik be, amikor a férjük elhagyja őket, vagy megcsalja más nőkkel, mert nem tud valójában és mélyen kielégülni, hisz az egész kapcsolatban egyedül volt az ágyban a farkával.

Ezek a nők a kislányból valaki szeretőjévé válnak, majd anyaként teljesítik a női szerepüket, de elfeledkeznek arról, hogy ezekhez szükséges az a belső női erő, ami arról szól, hogy a nő önmagára ébred – felfedezve önnön szükségleteit, igényeit, határait, és mindazt, ami a szuverén önfelhatalmazása és az abból kibontakozó, valós, önmagára irányuló, tapasztalatokból megszülető vágyidentitása mögött áll.

Ha ez a korszak, mely a “szűz lány” archetípusának felel meg, nem éri el a célját, akkor a nő – nem felismerve az igényeit és ebből kifolyóan a vágyait – csak a megfelelésből fakadó szolgálatra lesz képes, és a döntéseit vágy nélkül, fejből és mások által tanult tervek alapján tudja kivitelezni.

ÉRETLEN NŐI SZEXUALITÁS TESTI JELEI

Ez a test szintjén úgy mutatkozik meg, hogy gyakran érzéketlen, de nem azért, mert blokkolja a felé érkező információkat, ellenáll azoknak, vagy védekezik ellenük a negatív múltbeli élmények hatására, hanem ellenkezőleg: nem ismeri fel a rá irányuló hatásokban, érintésekben a lehetőségeket, az idegrendszere azokat ismeretlen üzeneteknek dekódolja. Az érzéseket nem tudja mihez kötni, összefüggésében és linearitásában látni, megfelelően ráilleszteni azt a gyönyörtérképére.

A szexuálisan éretlen vagy kifejletlen nő az ingerekre nem vagy nagyon lassan reagál, az intimitás ellazult és szeretettel teli mezejéből nehezen lép az izgalmi felébredettség felé, ha pedig ez a partnere hatására mégis megtörténik, tehát beindul látva és érezve a másik izgalmát, akkor gyakran zavarttá válik emiatt, mert nem integrált az érzés. Mivel az izgalma nem az övé, nagyon hirtelen el tudja veszíteni a vággyal való kapcsolatát, melyek általában hirtelen felvillanó érzetek, és amelyek a másikkal való azonosulásban beszakadnak a testükbe, majd hirtelen ok nélkül távoznak is, ha telítődött az amúgy is befogadásban zártabb test.

Ezek a nők nem ismerik a testüket, és nem azért nem tudják kifejezni, mit szeretnének, mert szégyellik azt vagy nem akarnak túl önzőek lenni, hanem mert tényleg nem tudják, mire vágynak. Bizonytalanok, nem reagálnak – miközben vágynának reagálni – , mert a testük nem tudja, hogyan is kell azt érezni. Gyakran átadják az irányítást, és ha élvezik a szexet, van orgazmusuk, akkor azt a partnerükhöz kötik. Ők sosem maszturbálnak, nem kényeztetik magukat, mert nincs eszköztáruk hozzá, és olyankor nem is igazán éreznek izgalmat, csak a férfival való kapcsolódásban, mert akkor van valamiféle tűz, ami irányt mutat számukra.

A SZEXUÁLIS FELÉBREDÉS ÚTJA

A szexuális éretlenségből van kivezető út: a nőnek megtalálni az önszereteten és figyelmen keresztül az önmaga felé irányuló ösvényt, mely a testének felfedezésén és a vele való érzéki kapcsolat kialakításán keresztül vezet. Megfelelő szomatikus szakember, szexuális fejlesztő vezetésével eszközöket kaphat arra vonatkozóan, hogyan nyithatja és szabadíthatja fel a lélegzetét, teheti erotikussá a mozdulatait, hogyan érzékenyítheti ki a mellét, a csiklóját, hüvelyét, hogyan mélyítheti el az izgalmát anélkül, hogy azt a férfi kontextusába helyezné.

Ha szeretnél előrébb lépni a női szexualitás fejlesztésének témájában, akkor ajánlom az online ORGASM ACADEMY programomat vagy a személyre szabott egyéni foglalkozásaimat, mely gyakorlatorientált módon vezet be a gyönyörképességed megalapozásába.

hasonló cikkek

Mi is a szomatikus szexológia? Mit csinál egy szomatikus szexológus? Mire jó a szomatikus szexológia?
Mit jelent az a fogalom, hogy szexuális bodywork? Mi a szexuális bodywork pontos célja?
Miben különbözik egy szexuálpszichológus és egy szexuális fejlesztő munkája egymástól?

erotic content

Are you over 18 years old?
By entering, you accept the rules for viewing adult content.